quadulj meg
Mi is a quad?
 
Menü
 
APRÓHIRDETÉSEK.
 
Főoldal
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Fórum
 
Társoldalaink.
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2008-11-27
 
Csörlőzési tanácsok.

 

Mire is kell a csörlő egy quadon? Semmire hiszen a nevében is bennevan, hogy ATV azaz all terrain veliche, magyarul: minden terepen közlekedni képes jármű. Noshát ez így téves gondolat. Azért ez sem egy tank, tehát elakadhat. És néha el is akad.
Betévedünk vele egy orbitális sártengerbe, esetleg egy nagy és mély pocsolyába netalán egy sima gödörbe. Máris könnyen előfordulhat, hogy ottragadunk. Kicsit eröltetjük, hogy ugyis kijön az, és máris elástuk magunkat. Semmi gáz hiszen többen vagyunk majd kihuzzuk. Esetleg egyedül vagyunk és sportgépünk van, ami ugye effektív könnyü tehát majd kiveszem valahogy.
Itt kezdödik hogy ott fogunk erölködni míg végre nagynehezen sikerül kicibálni a gépet. Vagy nem. És akkor vakarjuk a fejünket, hogy most mi is legyen.
Ha nem akarunk így járni akkor azért kell egy csörlő. Nézzük csak, milyen is legyen.
Sportgépre elegendő egy kisebb vonóerejű, mert ugye a sportgép maga kb 200kg, de általában ennél könnyebb.
Túragépre (atv) már egy jóval nagyobb vonóerejű csörlőt érdemes venni. Ugyanis az ilyen vasak már 280-450 kg-os is lehetnek. (a gép súlya+a pilóta+a csomagok)
Óvakodjunk a nagyáruházakban kapható olcsó csörlőktöl.  (azért az sem olyan olcsó 20-30 ezer körül)
Sajnos azok a csörlők max egy kis sportgépre lehetnek jók, nem is beszélve a minőségükről. Megveszed mondjuk 20-ért, egyszer tönkremegy megjavíttatod +10 és még neked kell szállítani is a szakszervizbe meg vissza. +5 ha közel lax a szervizhez. Máris 35.
Szóval egy jobb minőségű csörlőt ami már atv-re is jó ugy 40 ezertöl lehet már kapni, szakboltban.
Mivel a csörlőre a vonóerőhöz lbs van irva, nézzük mit mutat ez kg-ban:
2000lbs=900kg, 2500lbs=1100kg, 3000lbs=1400kg.
 
 
A legfontosabb kiegészítők: favédőheveder, sekli, kesztyű, esetleg fordítócsiga.

drótkötelet SOHA nem szabad zsírozni.
Nagyon egyszerű az ok,ha bezsírozod sokkal több kosz rakódik rá és még több gond van vele.
Az tényleg  nagyon fontos,hogy a kötél ne legyen kiszálkásodva. Nem sok kötél van egy quad csörlőn érdemes tehát időben lecserélni.
Azt remélem tudjátok,hogy akkor tud a legerősebben húzni a csörlő ha kevés kötél van rajta. Csörlőzéskor mindig kesztyűt  kell viselni!
A másik nagyon fontos dolog, hogy húzáskor valamit rá kell tenni a kifeszített drótkötélre: ezt kötélsúlynak hívják ez megakadályozza,hogy szakadáskor a kötél ostorként garázdálkodjon.

FONTOS!

Csörlőzéskor mindig használjunk favédő hevedert!

 

Miből lehet észre venni, hogy a kötél már nem épp kívánatos a csörlőn való használatra! Ha le van tekerve a kötél csombékosnak látjátok, görbületek vannak benne, csavarodik össze vissza. Hiba okai: sokszor volt használva      ( össze vissza feltekerve) ill. meg lett erőltetve ( nem a kereszmetszetének és teherbírásának megfelelő súlyt kellett tartani ill. húzni így.--megnyúlt)

Ha csörlőt vásárolsz, ezeket kell találd a dobozban:

 

csörlö és tartozékai
A kép illusztráció.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.